Csak egy kérdés és csak egy válasz.

Mit akarsz az élettől?

Általában erre az egy kérdésre mindig ugyan az a sablon születik:

Boldog akarok lenni.

Miért most mi vagy? Szomorú? Mérges? Csalódott? Magányos? Mind egyszerre? Csak egy szóval jellemezheted az életed, melyik lenne az a szó?

(Sokan gondolom egyből a : „szar” kifejezést vették elő a raktárból.)

"Csak egy normális kapcsolatot szeretnék" -
De az elvárásunk minimum, hogy tökéletes legyen a párunk.
"Nem akarok ultra milliárdos lenni" -
Mégsem kezdünk el gyűjteni, inkább veszünk még egy göncöt hitelre.
"A világ egy undorító, ocsmány és sötét hely teli bunkó emberekkel" -
Mégis mi is elfordulunk ha segítséget várnak tőlünk.
Főleg ha a személy ismeretlen.
"Az ökoszisztémánk összeomlóban, kicsinál minket a globális felmelegedés" - Mégsem bírjuk kidobni a cigicsikket a 3 méterrel arébb lévő kukába.

Érdekes egy lény az ember, nem igaz? Rinyálunk, mint a pánikoló tizenéves kiscsaj az első havi mikulás váratlan látogatásánál, de a gondok ellen ritkán mozdulunk meg.

Ahogy már az előző posztban írtam, mostantól havonta egyszer átadok egy segélycsomagot, ami így nézne ki.

Tudom ez kevés, de őszinte leszek: az én pénzem is kevés volt.

Miután összedobtam a csomagot azon gondolkoztam.. Oké de hogyan tovább? Hajléktalant fogok találni dögivel, attól nem kell félni. De csak odavágom hozzá és kész? Engem érdekelnek a részletek is. Érdekel, hogyan kerül valaki utcára (bár manapság nem kell ehhez sokat erőlködni.) Viszont soha nem csináltam még ilyet. Hogyan működik pontosan?

„Kézcsók, Jó napot! Egy ifjú titán blogger vagyok, aki még csak nem is itt született.
Hogy tetszett leamortizálnia az életét ennyire?”

Majd hirtelen találtam egy cikket az interneten. Magyar verzió az alábbi linken

A pasas története így már le is van lőve.

Mikor megtaláltam a cikkben említett telefonfülkét, amiben lakik, éppen egy rendőrrel beszélgetett, aki megmondta neki, hogy másnap reggelre pakoljon össze és távozzon, mivel az utca a világörökség része.

Szegény csávókám takarítja a környéket, őszintén ennyire felturbózott és kipofozott fülkét én még nem is láttam, de mennie kell, mert egy utca a világörökség része. Egy utca, ami teli van a kutyák által hátrahagyott barnás szeretettcsomaggal. De egy emberi lény, aki még segít is rendben tartani ezt a „Unescorészevazzee!” utcát, annak egyből távoznia kell a frontról. Érdekes hogyan (nem) működnek a dolgok.

A maradék önbizalmamat és tesztoszteronomat összeszedve odacammogtam történetem főszereplőjéhez és elkezdtünk dumálni.

Egyből le lehetett szedni az egész beszédstílusából, hogy megvan a magához való esze, laza és a körülményekhez képest még pozitív is. Ismerek pár külföldi alapítványt gondoltam írok nekik + manapság már az interneten is lehet különböző gyűjtéseket szervezni. Mi történt ezután? Maga a csoda!

...Mondanám, ha a paradicsomban élnénk. Csak simán rám rúgta az ajtót a valóság, és a fejemet a falba verve segített megérteni, hogy a 21. században a kutyát se érdekel, hogy te veled mi lesz…